Nincs hajnali mise. Sehol. Tudtam, hogy ez tőlünk nyugatra nem szokás, de most szembesülök vele. Reggel azért próbálok korábban felkelni, de még olyan fűtött helyiséget is nehéz találni, ahol nem alszanak, nehogy templomot.
Mindenesetre koszorú az van. Meg karácsonyi díszítés. Meg fények, meg díszkivilágítás, meg mindenféle karácsonyi sütemények, már november végétől, meg adventi naptár... ezek itt elengedhetetlenek az adventi hangulathoz. A németek máshogy várakoznak a Jövetelre.
Mi sem aprózzuk el. A ház 5 db. 10 m magas fenyőfa zöldjéből van feldíszítve. Ezeket mi fiúk két hete vágtuk ki a szomszéd telkén. A szomszéd szegény már öreg, meg egyedül van, így nem bírja az ilyen munkákat elvégezni. A telke egy ritkásabb erdőterület, de az összes fa közül csak egyetlen egyre tart igényt, a többiből minden télen fokozatosan kivághatunk annyit, amennyi kell. Van kulcsunk, bemegyünk, motorosfűrész, kábel - fa a földön, gallyazás, méterrúd, darabolás. Gyors munka.
... nekünk fiúknak. A lányok a favágás előtti napon a ház nappalijának felét leburkolták egy műanyag fóliával, elhelyeztek rajta néhány munkaasztalt és amint megérkezett az első szállítmány fenyőgally elkezték a munkát. 3 napig folyamatosan koszorúkat, nagy csillag alakú díszeket, mindenféle falra, ablakra, meg ajtóra aksztható díszeket csináltak az egész közösség minden házának. Az adventi koszorúból az 1 m átmérőjű volt a legnagyobb, de a legérdekesebb, amit csináltak az egy kb. 10 m hosszú dísz volt. Ez majdnem egy teljes napig készült folyamatosan és a gerince egy kb. 10 m hosszú fémlánc. Ennek minden szemét teletömték a lányok fenyővel, meg tujával, meg mindenféle örökzöld levéllel, így egy hosszú, kövér, zöld és szúrós anakonda keletkezett, amit a házunk lépcsőházában akasztottak fel. A padlástól a pincéig ér és körbe van tekerve egy fehér-fényű izzósorral. Jól néz ki, jó illata van, meg enyhe hangulatfényt biztosít a lépcsőzőknek. Leginkább arra lennék kíváncsi, hogy hogyan küldték fel a lányok a lépcsőházba a tonnás jószágot.
Van még egy sajátos adventi szokás itt a közösségben: a Wichtel... én krampuszkodásnak, vagy valami ilyesminek fordítanám. November végén egy kalapba dobtuk a várban lakók neveit, majd húztunk egyet. A feladat, hogy az általunk húzott személynek az adventi időszakban ajándékokat készítsünk anélkül, hogy rájönne, hogy kitől kapta azokat. December 1-e óta, reggelente a ház minden sarkában vannak névre szóló csomagok, meglepetések. Van aki ímélben kap utasításokat, hogy megtalálja a számára elrejett ajándékot valahol a hóban (mert, hogy itt november vége óta folyamatosan hó van.) más meg egy süteményhez kapja apránként a hozzávalókat, meg a recept részleteit... szóval eképesztően agyafúrt krampuszok is vannak, és persze folyamatosan megy a találgatás, meg a nyomozás, hogy kinek ki lehet a Wichtel-e. Jó móka ez a kinti munkában szétfagyott agyunk járatására.
