Írisz

Itt az ideje, hogy bemutassam az OJC egyetelen magyar tagját, Íriszt. Ő az, akivel valóban élőben tudok beszélni az anyanyelvemen, és ez sokat jelent itt nekem. Nem csak pihenteti az agyamat egy-egy társalgás Írisszel, ismeretbővítő hatása is van az ilyen, nagyjából hetente előforduló alkalmaknak, ugyanis Írisz rendkívül művelt. 9 éves korában, emigránsként került Németországba. (Édesapja református lelkész és nem volt épp a rendszer barátja az átkosban, így aztán...) Gyermekként tanult meg németül és az egész OJC egyebhangzó véleménye (tényleg többen is mondták már, egymástól függetlenül), hogy jelenleg ő beszéli a legkifinomultabban ezt a nyelvet itt a faluban. Egyetemistaként az irodalom világában tett szert átlagon felüli tudásra, most pedig a közösség legfontosabb kiadványait szerkeszti, többek között a Salzkorn nevű újságot is (melyhez dobtam egy linket oldalra; aki tud németül belepillanthat). Annak ellenére, hogy már kb. 30 éve él Németországban, legalább olyan változatosan és tisztán (akcentus nélkül) fejezi ki magát magyarul, mint németül. A beszélgetéseink közben renkívül élvezetes hallgatni a szabatos, és a magyar szlengtől teljesen érintetlen mondatait, olyan mintha egy könyvet, vagy tudományos cikket olvasnék, csak nem a szemem dolgozik, hanem a fülem.
Írisz nemcsak okos, de nem is cáfol rá az önérzetes magyar hiedelemre, miszerint a magyar nők a legszebbek a világon. (Sajnos nem tudtam nagyobb képet keríteni róla... talán a későbbiekben.) Nem méltatom itt tovább, mert ő is rendszeresen olvassa a blogot, aztán majd képes lesz kitalálni, hogy csak ezért írom le mindezt. Elég szerény hölgy.
Sokat mesélt már az emigráns létről, amivel nekem, külső szemlélőnek egy teljesen új világot tárt fel. Olyan ez, mintha itt külföldön a múlt század közepe óta egy párhuzamos magyar kultúra és történelem létezne, ami szorosan egybeforr az otthoni dolgokkal, de sokban különbözik tőle. Nem tudom ezt rendesen megfogalmazni... ezt hallani, meg látni kéne.
Írisz néha elvisz a magyar emigránsok egyik kis közösségébe, ahol felnőtt. Tegnap pl. a cserkészcsapatuk fennállásának 25. évfordulóját ünnepelték, és én is ott lehettem. A közösség már három-generációs tele érdekes emberekkel. Szóba keveredhettem a kivándorolt "ősszülőkkel", a Németországban maradt gyermekeikkel, akik fiatal felnőttként itt alapítottak családot, meg az ő serdülő gyerekeikkel, akik egyike másika már kicsit furcsán beszéli a magyart... de beszéli!
Ez a tegnapi összejövetel Mainz városában volt. Ha már egyszer ott voltunk Írisz a belvárosban is körbevezetett. Jól ismeri Mainzot, 15-évig élt ott. A főtértől, meg a dómtól - ami Németország egyik legjelntősebb katolikus fellegvára - teljesen lehidaltam. Nagy élmény megnézni a dómot, ami óriási, de kívülről ez annyira nem észrevehető, mert szorosan körbe van építve házakkal. Egy oldalbejáraton keresztül lehet megözelíteni, amihez egy szűk ki utcácska vezet a házak között, és amikor belép az ember, akkor döbben le a méretektől. Nagyon érdekes és rendkívül ősi épület. Két hatalmas szentélye van, amik egymással szemben helyezkednek el a főhajó két végében. Most láttam először ilyet élőben, eddig csak tanultunk róla művészettörténetből, hogy ilyen is van.
Megnéztük még a Szt. István templomot is, aminek a színesablakait a háborús bombázások után Marc Chagall készítette. Nagyon kék. A Gutenberg múzeumot a könyvnyomtatás születését bemutató tárlatával majd legközelebb nézzük meg.
A hab a tortán egy profán dolog volt. Még anno, amikor csak tanultam a németet valamelyik könyvünkben (a Kinderthemen, vagy az Unterwegs sorozatok valamelyik szörnyetegében) volt egy párbeszédes lecke, ami egy német gyorsétteremben játszódott, mégpedig a Nordsee étteremlánc egyik egységében. Kb. azóta vagyok nagyon kíváncsi, hogy milyen ez a Nordsee. Most Írisz meghívott vacsorázni ebbe a hal-Mc'Donalds-ba, és jelentem nagyon finom kajáik vannak. Akinek sok pénze van próbálja ki! Ha jól emlékszem nyílt nemrég egy Nordsee valamelyik pesti pázában.