túráztunk hidegben, melegben

Csütörtökön délután túrázni voltunk. Átgyalogoltunk a szomszéd kisvárosba Michelstadtba. Erdőn, hegyen át, hóban, hidegben... de jó volt. Szép a táj erre. Annyi domb van, hogy még így 5 hónap után sem alakult ki a környékről a térérzetem. Ha borult idő van (csütörtökön az volt) nem igazán tudom, hogy pontosan merre is megyünk égtájilag. Szóval azt se tudtam pontosan merre meg mit látunk, de nagyon szép volt. Sok helyen amikor felmegy az út egy egy hegyre, aztán kanyarodik egyet mindjárt egy új völgybe lehet belátni.
Sajnos ezekről nagyon nem, lehet szép képet csinálni, de azért van itt kettő, amit meg tudok mutatni a túráról.

Ekkorka volt a hó. Wanja, a szobatársam zöldben... itt már kiheverte, hogy a magyarok megverték a németeket kézilabdában.

Ez a tölgyfa valami óriási; egy kopár dombtetőn áll és tekintélyt parancsol.

A kisvárosban felkerestünk még egy hagyományos sörfőzdét, ahol a helyi sör mellé megettem egy eredeti német "fehér főtt kolbászt". Ez ilyen bajor specialitás, ha jól tudom és nem rossz. A nevéhez híven teljesen fehér színű és finoman van fűszerezve. Teljesen biztos, hogy vízben főzik, mert abban is szolgálták fel. Egy nagy fehér biliben volt, először azt hittem, hogy levest hoznak a kolbász helyett... fogalmam nincs miért hozták a főzővízzel együtt, mert nem kellett se meginni, se semmi, csak kivenni belőle a főtt kolbászt. Ez is biztos valami precíz német hülyeség. A lényeg, hogy finom volt és jól esett.

A hétvégén pedig a trópusokon voltam túrázni. Legalábbis Mannheimban, az ottani botanikus kert üvegházában töltöttem egy délelőttöt. Robert, a munkavezetőnk ment a családjával és minket is hívott. Szeret a zöldben lenni télen is, és azt kell mondjam igaza van, mert tényleg jó a meleg, párás levegőben mászkálni, meg élő lombot látni.

Fényképezem, ahogy fényképez

Van egy üvegház, ahol lepkék vannak szabadon. Ez itt, ha kinyitja a szárnyait, akkor kb. akkora mint egy veréb.

Ilyen a park, ahol az üvegházak vannak. A végében van a mannheimi tv torony.

Ezen a kis trópusi túrán pihentem ki végleg a 16 km-es téli gyaloglást, ami csütörtökön volt. Robert gyerekei is ott voltak és jól fokozták a hangulatot az üvegházban. Voltak terráriumok is kígyókkal, meg gyíkokkal itt ott az üvegházakban, meg ugye a lepkék, de még akvárium rész, meg vidrák is voltak... és a kis Aaron minden új állatnak külön köszönt. Már egyre ügyesebben tud beszélni és nekünk is minden nap, mindig köszön, ha összefutunk, de most jöttem rá - ahogy az állatokat is üdvözölte - hogy nem nevelve van rá, csak egyszerűen nagyon élvezi, hogy bárkivel felveheti a kapcsolatot, ha mond egy "Helló"-t. Hát az üvegházban egyedül a vidrák kezdtek el sikongatni, mikor Aaron rájuk kiáltott. Nem tudom eldönteni ki ijedt meg jobban. :)

hoppá

Katt és bemész a Sixtus-kápolnába.

Nincs rossz ima

... tényleg nincs!
Hétköznapokon reggelente 6:30-tól 7:30-ig egyedül, elvonulva, csendesen imádkozunk, elmélkedünk. Úgy hívják ezt, hogy reggeli csendesség. Ma határoztam el, hogy az elkövetkezendőkben sétálva fogom eltölteni ennek az időnek egy részét, mert szinte minden reggel bealszok. Néha a felét is átalszom a székben ülve. Pedig van minden csemege: minden héten új bibliai szakasz, amin lehet elmélkedni, nálam van a magyar nyelvű zsolozsmáskönyv (imakönyv, főleg papok számára, ami a bibliai zsoltárokra épül.) csak ugye reggel felkelni, aztán meg nem visszaaludni nekem nehéz. (A többieknek is.)
Mégis azt tapasztalom, hogy nem elfecsérelt idő ez a reggeli küzdelem. Nincsenek óriási lelki élményeim, de nem is azért csinálom. Ez egyszerűen egy óra, amit együtt töltök Istennel. Nem dolgozok, nem eszek, nem olvasgatok, csak jelen vagyok és miatta megállok egy kicsit a nap elején, hogy észrevegyem, hogy tudjam, hogy velem van. Ha elalszok, akkor is itt van, ha új dolgokat fedezek fel róla a Bibliában, akkor is itt van.
Aztán próbálok napközben is imádkozni. (Ha valaki már azon megbotránkozott, hogy elalszok elmélkedés közben, az talán most ne is olvasson tovább!) Van, hogy megpróbálok munka közben elmondani egy-egy tized rózsafüzért. Még egyszer se sikerült, mert nem tudok egyszerre két fontos dologra koncentrálni. Van hogy elkezdem a Miatyánkot és az Üdvözlégyet fejezem be, de nem hinném, hogy az Atya, vagy Mária neheztelnének rám az ilyen mixek miatt. Egyszerűen még gyakorolnom kell, ha tényleg szeretném elsajátítatni a készséget a munka melletti imára.
Másoknak nagyobb sikerélményei vannak. A munkavezetőm, Robert kislánya, Arnilukka minden este hóért imádkozik. Ma már egész nap 0 °C körül volt a hőmérséklet és szállingózott is valami; lassan visszaveszi a tél az uralmat és Arnilukka nagyon meggyőződéses abban a tekintetben, hogy ennek az ő imáihoz is van némi köze.
Folytatom még:
Az egyik ismerősöm édesanyja beteg. Amikor régebben erről mesélt eléggé felindult állapotba került és majdnem sírt, amikor azt mondta, hogy: "pedig mennyit imádkoztam Istenhez gyerekként, hogy gyógyuljon meg az anyukám, de mindig csak rosszabb és rosszabb lett az állapota." - mit lehet erre mondani? ...de még ha megvigasztalni nem is lehet őt, (engem sem lehetne az ő helyzetében) azért akkor is tudom, hogy Isten meghallgatta a kétségbeesett imáit. Lehet, hogy ő úgy gondolja, hogy rosszul imádkozott, vagy rosszat kért, de nekem meggyőződésem, hogy ilyen nincs. Nincs rossz ima. Isten tudta, hogy ez a gyerek bajban van, mellette volt és ha nem is pont azt tette, amit szegényke kért az imában, valahogy mégis gondoskodott erről az azóta már fiatalemberré érett ismerősömről. Onnan tudom, hogy látom, hogy jó helyre vezette.

Minden imának van gyümölcse! Nincs jó, vagy rossz ima... ha imádkozni akarsz, már imádkozol is, és ehhez még egy Miatyánkot sem kell tudni elmondani. Arnilukka se tudja még rendesen elmondani a Miatyánkot, mégis esik a hó.

Mainz reloaded

Megint Mainzban voltunk a hétvégén. Ezúttal is Írisszel mentünk, de a szobatársam Wanja is elkísért minket. Szerintem azért jött mert nem tudta, hogy mire vállalkozik, pedig mondtam neki, hogy magyarok közé megyünk, meg, hogy sokáig leszünk ott.
Írisz baráti körébe csak este mentünk, a délután megint a városnézésé volt. Írisz 15 évig élt Mainzban, így elég behatóan ismeri; nem tudom hogy tudunk-e még annyiszor elmenni ebbe a városba, hogy Írisz már ne tudjon valami újat mutatni. Most a Rajnaparton sétáltunk. Itt Németországban már lassan egy hete tavaszi idő van, napközben tartósan 10 °C fölött van a hőmérséklet, és ez persze a hóra is hatással volt. Nameg a Rajnára... nem csak Pesten szokás lezárni a rakpartot. Még Írisz sem látta ilyen magasan a folyót, meg az a jó pár katasztrófaturista se, akik folyamatosan fényképezték a hömpölygő vizet. Ahogy így elnéztem a dolgot, a Rajna is olyan Duna-típusú áradást produkál egyébként: ki méltóztatik fáradni a medréből.
A másik dolog amit még megnéztünk, a Guttenberg múzeum volt, ami a könyvnyomtatás születését és történetét mutatja be, meg különféle időszaki kiállításoknak is helyet ad. A legérdekesebb rész mindenképpen az idegenvezetés eleje volt, amikor is az idegenvezető szupernagyi, Guttenberg elnagyoltan rekonstruált műhelyében kezelésbe vette az öreg nyomdagépet és kinyomtatta nekünk a János evangélium első oldalát. Képek alant.

Itt keni rá a nagyi a festéket a fémből öntött sablonra.

Itt a kész mű, amit el is ajándékozott a közelben ólálkodóknak.

Ez maga az ősnyomdagép, vagyis az a része, ahová a merített papírt kell tenni, a háttérben pedig a betűsablonok kis fakkjai, meg a különböző színű festékek.

A néni még öntött nekünk egy "g" betűt is, hogy megmutassa milyen gyorsan szilárdul meg az a speciális olvasztott fémkeverék, amit Guttenberg kísérletezett ki. 3 mp-el a folyékony fém formába öntése után, a mama már le is kapta az öntőformát a betűről és kész is volt. Körbeadta. Előttem ketten fogták meg, mire az én kezembe került, már hideg volt.
Meséltek még róla, hogy a nyomtatás feltalálása előtt egy Bibliamásolat elkészítéséhez 3 évre és kb. 6000 kecske, vagy birka bőrére volt szükség (a pergamenhez). Guttenberg 1 év alatt 189 bibliát nyomtatott ki papírra... és ha még nem hökkentem volna meg eléggé, akkor Írisz mellettem kapásból bemondta, hogy ez hány ezer százalékos teljesítménynövekedés. :)

Este mentünk a magyar körbe. Itt kezdődött Wanja kálváriája. Na nem azért készült ki, mert nem tetszett volna neki a társaság - nagyon is; még ma, két nappal később is emlegeti a vendéglátó házaspárt, hogy milyen rendesek voltak - a nyelv, az fárasztotta le. Mindenki beszélt németül, de a társalgás magyarul folyt és Írisz fordított Wanjának, mert ilyen hozzászólásos körbeszélgetés volt. Ő persze mindenáron meg akarta érteni a nyelvünket, folyamatosan kereste, hogy milyen szavakat tud esetleg felismerni, de... :) ugye ez nem az a nyelvcsalád, amiben ő otthonosan mozog. Azt mondta, hogy kezdi megérteni, hogy én milyen helyzetben vagyok itt kinn nyelvi szempontból. Jól esett, hogy ilyet mondott, de az ára az volt, hogy jól elfáradt szegény. Nem kapott kedvet a magyar tanuláshoz.

mindig...

...kérdezi mindenki, hogy miket dolgozunk. Jelenleg fát aprítunk és szépen elhelyezzük őket a tárolóban. Ez a rakás, amin ülünk tegnap készült el. Egy ilyen fa-fal 30cm vastag és hat db. áll belőlük egymás mögött. Amin ülünk az még a félkész hatodik. Ez a rakás még szárad itt egy évet, aztán majd szétszedik és a ház valamelyik cserépkályhája nyeli majd el.

Egyébként beindult az újév. Kezdődnek a "szürke" hétköznapok. Biztos máshol is gyakran előfordul egy háztartásban, hogy az 5 autó közül az egyiket éppen nem lehet használni, mert mindkét slusszkulcsa elveszett és hónapokig tart, mire elküldik az újat a franciák. Így sajnos a másik autót kell használni, aminek meg nem megy a hűtője, de megcsináltatni már nem éri meg. Közös megegyezés alapján ezt a régi autót addig használjuk majd, amíg valaki ott nem marad vele valahol, utána majd megy a zúzóba. Kíváncsi vagyok meddig húzza ki a járgány, meg ki fog vele valahol le-, vagy felrobbanni.
Precíz németek?! Ha ha ha.

vissza

Rég írtam már. Okok: "Mert úgyis megyek mindjárt haza karácsonyra." aztán: "Mert most úgyis otthon vagyok." most meg visszajöttem és már nincs mire fogni. :) Összesen kevesebb mint 10 napot voltam hazánkban, sajnos nem volt időm sok mindenre, de mindennek ellenére azért Jézuska idén is megszületett.
Mindenkinek áldott 2011-et kívánok az év első napján!
Meg utólag boldog Karácsonyt is... ezzel kapcsolatban van itt egy kis képes visszatekintés az idei karácsonyra. (amiből kiderül, hogy szinte csak Vácott használtam a telefonom fényképezőgépét.)

Ez még Németországban van a falunkban. Csak érzékeltetni kívánom ezzel a képpel, hogy itt milyen nagy hangsúlyt fektet a lakosság az ünnepre a fények szempontjából. A tűzoltóság kb. 15 - 20 m magas tornya adventben gyertyává alakul (szerencsére nem bólogató szarvassá... mert olyan is van), a háttérben pedig a lakhelyem látható a hegyen a hétvégi díszkivilágítással, ami éjfél előtt megnehezíti az elalvást. Szerencsére csak ritkán használják, mert sokba van.

Ez már a váci székesegyházban készült. Az éjféli mise szolgálatára próbáltunk a kispaptársakkal még 24-én délelőtt, és a szentélyben megtaláltuk a délutáni pásztorjáték kellékeit. Pöttyös labda a felolvasóállványban...

... buborékfújó a szembemiséző oltáron...

...és mindenféle jelmezek a stallumokban. Nem lehetett ellenállni.

Persze nem vittük el a jelmezeket, hogy délután a gyerekek be tudjanak öltözni.

A pásztorjáték után az ünnepi vacsorára készültünk elő. A képen a kispapok éppen lifttel viszik fel a vacsora fontos kellékeit az emeleti terembe.

Halat ettünk krumplisalátával, ahogy az utóbbi 5 évben minden dec. 24-én este.

Püspök atya is ott volt, csak egy kicsit messzebb ült.

Aztán az éjféli misén már mellé (inkább mögé) voltam beosztva.