csoda

Biztos mindenki figyeli a híreket.
Itt a közösségben néhány hete szinte minden nap imádkozunk a japánokért, meg az arab államokért. Izraelért meg rendszeresen imádkozunk, ez az imaszándék be van építve a közösség liturgiájába. (Egyébként nem lehet nem észrevenni a történelmi okait annak, hogy a német keresztény körök rendkívüli érdeklődést mutatnak Izrael és a Szentföld irányában és sokat imádkoznak az ottani békéért.) Amilyen bajról csak szó esik a hírekben a világból, az itt mind bekerül a mindennapi imaéletünkbe. Minden héten ugyanolyan rendszer szerint, de minden nap egy kicsit más tartalommal imádkozunk a világ, meg a magunk dolgaiért.
Nekem a szerda déli imádságunk tetszik a legjobban. Ilyenkor a hozzátartozóinkért, meg barátainkért imádkozunk úgy, hogy egy rövid bevezető után mindenki hangosan elmondhatja azoknak az embereknek a neveit, akik fontosak a számára és akikre éppen gondol. Gyakran 15 - 20 percig is eltart, mire "elfogynak" a nevek és befejezzük az imát.
... és néha megtapasztalhatjuk, hogy az imák fontosak és meghallgatást nyernek.
Történt, hogy szerdán a szobatársam nővére Maya egy barátjával akart találkozni. El is indult otthonról, de a buszmegállóban észrevette, hogy a mobilját otthon felejtette, ezért visszaszaladt a lakásába, ám így lekéste a buszát. A busz, amit lekésett fél órával később így nézett ki:

Wanja nővére Jeruzsálemben tanul és azon a buszpályaudvaron volt a találkozója, ahol szerdán robbantottak. Pontosan azzal a busszal akart menni, ami a legközelebb állt meg a bombához, de azután, hogy lekéste, az egyel későbbi busszal már nem jutott be a belvárosba. Addigra már lezárták a merénylet miatt.
Szerda volt, a szeretteinkért imádkoztunk. Wanja is mondta a neveket. Szerintem nagy csoda, hogy a nővére nem volt a buszon és így nem esett baja.
Hála Istennek!