2010. november 1., hétfő

mese, monda, pénz, élet

Vége lett a nagy mese és mondahétvégének. A gyerekarc-festét is túléltem, bár elég kínos volt. Összesen egy délutánon, meg egy déletőttön át kentem a gyerekek arcát vízzel lemosható arcfestékkel. Volt egy kis könyv, abban voltak a minták: mindenféle állatarcok, lepkeszárnyak, meg virágömletegek gyerekek arcára festve és lefényképezve. Ezek közül választotta ki az igényes, 5 és 15 év közötti közönség, hogy melyiket kell az arcukra másolnom... minden megadatott, csak a siker nem... ezek mint a sajtkukacok úgy mozogtak miközben próbáltam őket befesteni. Beszélni meg nem nagyon mertem velük, mert amikor próbálkoztam elég furcsán reagáltak arra, hogy töröm a németet. A többségük megszeppent, de olyan is volt, aki rákérdezett, hogy mégis milyen nyelvet beszélek, mert szerinte ez nem német. A kész sminkek, meg olyanok lettek amilyenek: tulajdonképpen panasz nem volt, de a mintákhoz sem volt sok közük a kész műveknek.
Mégsem ez a lényeg, végül is ez is csak egy munka volt a többi közül, amit kivételesen nagyon nem élveztem, azonban sokat segítettem vele. Konkrétan: egy arc kifestése 2 € volt, én a két nap alatt kb. 30-40 gyereket festettem ki, szóval 60-80 €-t hoztam a konyhára. Folyamatosan négyen, öten festettünk egyszerre, szóval becsepegett egy pár százas. Aztán a többi közösségi tag, meg az önkéntesek még süteményt, almalevet, kézzel készített bizsukat, táskákat, meg egyebeket árultak. A legnépszerűbb a nyársra csavart, tűzön süthető tészta volt. Ez volt a másik állomáshelyem a gyerekarcfestés mellett. Tobi (az egyik önkéntestársam) csinált még a múlt héten kb. 30 fa nyársat, ezekre csavartuk fel a helyben meggyúrt tésztát, amit az udvar közepén folyamatosan égő tábortűznél süthettek meg a gyerekek. Miután leették a megsült tésztát a nyársról, szépen visszahozták, és már csavartuk is rá a következő adag nyersanyagot. A két nap alatt kb. 1000 db. ilyen nyársastésztát adtunk el, darabját potom 1,5 €-ért. Volt még egy naponta kétszer bemutatott ingyenes pantomimdarab, ahol adományokat fogadtunk el, meg egy kézműves stand is üzemelt a hétvégén. Sok turista volt a faluban, főleg vasárnap; elég sokan hozzánk is ellátogattak és a többségük vett nálunk ezt azt, mert a faluban berendezett középkori vásár standjaihoz képest elég olcsóak voltunk. Kb. 4-5 ezer € lett a két napunk bevétele, ha az alapanyagok költségét nem számoljuk.
De nem az a durva, hogy tizenpár kiló lisztből, meg egy kis sóból és vízből, Ft-ban számolva kb. negyedmillát kaszíroztunk csak a nyársalásnál, hanem az, hogy az egész hétvége bevételét elajándékozzuk. Minden cent adományként megy tovább, nagyon kemény embereknek.
Itt van pl. az az amerikai nő, aki ma látogatta meg a közösségünket, hogy megköszönje az OJC korábbi adományait, meg elmesélje, hogy mi is az ő küldetése. Szentpéterváron működtet egy életközösséget, ami olyan fiatalokat fogad be, akik az árvaházakból kerültek ki. Itt megtanítják őket olyan dolgokra, amik a mindennapi élethez szükségesek, de az árvaházban nem sajátíthatták el őket. Pl.: korán kelés, rendszeres iskolába-, munkábajárás, főzés, takarékoskodás, hétköznapi hivatali ügyintézés, bevásárlás. 17 évesen kerülnek ki a gyerekek az intézetből és a többségük 4-5 év után börtönbe kerül, vagy öngyilkos lesz. Azok viszont, akiket az éleközösség elér és be tud fogadni, egy pár évig segítsítséget kapnak egy normális életvitel kialakításához, meg bátorító és támogató hátteret nyernek egy örök életre. Nem mindegyik gyerek tudja végigcsinálni az "életre való felkészítést", de akiknek sikerül, azoknak a családjukká válik a közösség. Az amerikai nő vezetőtársa a közösség élén egy olyan orosz férfi, aki maga is árvaházban nőtt fel. Az édesanyja, miután megszülte, a kórház előtt lévő kukába dobta, ahol szerecsére megtalálták és így került árvaházba. 20 évvel később az amerikai nő, aki akkor még Oroszországban élt, az utcáról fogadta maga mellé a férfit és később együtt találták ki az egész segítőprogramot. A férfi, aki a kukában kezdte a pályafutását, tavaly diplomázott egy amerikai egyetemen és most a világot járja, hogy pénzt gyűjtsön a szervezetüknek.
Többek között nekik kerestem pénzt a gyereksminkekkel. Így mindjárt könnyebb volt.

2 megjegyzés:

  1. Hát igen!
    Én emlékszem, hogy Szentmártonban koldulni voltunk, és még a kukákba is benyúltunk kupakokért, mert tudtuk, hogy azzal két gyermek életét mentjük meg. Eszemben sem volt, hogy valamilyen fertőzést vagy bacit elkaphatok. A tenni akarás hajtott. Jó volt, újra megtenném!
    Tök jó, hogy vagy, és hogy segítettél!
    Isten áldjon!
    I.

    VálaszTörlés
  2. Így már rögtön más a felállás azzal a gyűlölt arcfestéssel! Nem semmi, szép munka!!!
    Grat!

    VálaszTörlés