utazok

Egy kicsit keményebb héten vagyunk most túl. A közösség éves lelkigyakorlatos hete volt ez, amikor az OJC közösség tagjai a közösség központi épületében (ami nem a vár, ahol mi lakunk) vettek részt előadásokon, meg közös imákon... mi meg itt fenn a várban főztünk nekik, meg mosogattunk utánuk a szokásos munkák mellett. Azért nem haltunk bele, pláne, hogy ilyenkor jobbak a kaják is.
Természetesen nem lenne igazság a világon, ha nem honorálnák nekünk a puszmunkát, szóval ez a hétvége most hosszabb lesz, mint az eddigiek. Kedd délelőttig tart és mindenki oda mehet, ahová akar. A legtöbben haza mennek (megtehetik, mert nem laknak messze) én viszont úgy határoztam, hogy látogatóba megyek egy német barátomhoz, Martinhoz. (Őt még Gödöllőn, az egyetemi évek alatt ismertem meg; cserediákként volt velünk egy ideig.)
Persze ehhez a látogatáshoz is kell gondviselés: Martin Berlin mellett lakik, én meg ugye Frankfurthoz közel. Akárhogy is vesszük ez jópárszáz kilóméter és a tömegközlekedést itt nem mérik olcsón. Mit ad Isten, pont most volt a német újraegyesítés 20. évfolrdulója és ennek alkalmából a német vasút nagy akciót hirdetett: október 2-án és 3-án (múlt hétvégén, az évforduló napjain) bármely távolságra, bármilyen vonattal (az itteni HÉV-től ICE-ig bármire) 20 Euróért lehetett elővtelben jegyet váltani.
Elsején éjfélkor be is ültünk a számítógépek elé és kb. 40 millió sorstársunkkal együtt megrohamoztuk a Deutsche Bahn weboldalát. Hajnali 2-re megvolt a jegyem oda vissza. Igaz a pénteki indulást lekéstem, mert azok a jegyek kb. 2 másodperc alatt elfogytak, de szombat reggel nekivághatok a Frankfurt-Berlin távnak az ICE-vel (InterCityExpress - német nagysebességű vonat) 20 Euróért. (Ez kb. a normál ár ötöde, vagy még kevesebb.)
Igazán jó, hogy annak idején egyesítették a két Németországot! :) És erre mi magyarok is büszkék lehetünk. Annak idején ugye megnyitottuk az osztrák-magyar határt a keletnémetek előtt (Páneurópai Piknik), és ez jócskán közrejátszott abban, hogy egyesüljön a két egykori Németország. Itt a közösségben a magyar határnyitásra emlékezve külön megünnepeltek engem is. Koccintottunk, himnuszt  énekeltünk, német-magyar barátság... elképesztő volt. Ez az, amikor a történelem megajándékozza az utókort.